Féktelen szerelem

Részlet a negyedik fejezetből...

Mia és Paul első találkozása

Paul

Mikor kigurultam a kocsi alól és megpillantottam, olyan volt, mintha meghaltam és a mennyországba kerültem volna. Az ajtón beáradó fény, glóriaként ragyogta körbe az egész lényét. Lenge világos színű nyári ruhájában olyan volt, akár egy angyal. Egy pillanatra le is fagytam, majd felpattantam a földről és kezet nyújtottam neki. De rájöttem, hogy hozzá képest, meglehetősen mocskos vagyok, ezért előbb megtöröltem az olajos rongyba a kezem és újra felé nyújtottam. Mosolyognom kellett, ahogy enyhén tátott szájjal nézett rám. Mint akibe benne szorult a szusz. Gondoltam magához térítem. Megköszörültem a torkom és bemutatkoztam neki.

‒ Hello! Paul Langdon szolgálatára! – vigyorogtam. Nem volt fura, hogy ilyen hatást váltok ki egy nőből, de ebben a kisvárosban még nem fordult elő velem ilyesmi. Illetve egyszer, de az a csaj vagányabb volt még egy pasinál is. Az nem az esetem. Én mindig is azt szerettem, ha egy nőért meg kellett harcolni.

‒ Hello.. – motyogta ő is, alig hallhatóan.

‒ Miben segíthetek, hölgyem?

Erre a kérdésemre már összeszedte magát és kifelé mutatott az ajtón.

‒ A kocsim megadta magát. Nem tudom mi baja, de autómentővel hozattam el ide. A barátnőm azt mondta, hogy itt a város legtutibb autószerelője. ‒ Elnevettem magam, amivel persze zavarba hoztam őt. Meglehetősen kíváncsi lettem arra a barátnőre, aki ilyet mondott rólam! – Bocsánat, nem úgy értettem. – motyogta szemlesütve.

‒ Mit nem értett úgy? – érdeklődtem. Egyre jobban izgatta a fantáziámat ez a nő.

‒ Mármint.. ön biztosan.. remek szakember, meg minden. Szóval én csak.. – kezdett dadogni. Nem láttam még nőt soha ilyen zavarban, de nagyon édes volt, ahogy próbálta kimagyarázni, hogy miért mondta azt, amit.

‒ Tudja mit? Csak mutassa meg mi a probléma, rendben? – kértem, mert már kezdtem megsajnálni. Az ajtó felé mutattam és előre engedtem. Három lépés távolságban követtem őt. Szerettem volna kiélvezni azt a gyönyörűséget. Olyan régen voltam már nővel, hogy már az idejét sem tudtam. Ez a vörös démon pedig csak úgy belibbent a műhelybe a magassarkújában, ezekkel a formás idomokkal! Épp, amikor arról fantáziáltam, hogy most már komolyan szükségem volna egy nőre. Már azt tervezgettem, hogy felkeresek valami szórakozóhelyet és bevetem magam. Nagyokat sóhajtoztam és a fenekén legeltettem a szemeimet, amíg kiértünk az úthoz, ahol az autómentő már le is tette a kocsit. Olyan szexi látványt nyújtott, ahogy lenge szoknyája lágyan ringott a csípőjén minden egyes lépésnél. Göndör fürtjei majdnem a derekáig értek. Abban a percben szerettem volna beletúrni a hajába és végig simítani formás fenekén. Az ajkamba kellett harapnom, nehogy hangosan felnyögjek az őrjítő látványtól.

‒ Látja? – kérdezte, mikor kiértünk a kocsijához. Felém fordult, de én továbbra sem bírtam levenni róla a szemem. Hogy ki voltam éhezve a szexre, az nem kifejezés.

A nő zavartan megköszörülte a torkát, amivel sikerült rávennie, hogy szakítsam el a tekintetem a testéről és végre a szemébe nézzek.

‒ Igen, látom! – motyogtam, és hosszan néztem a szemébe. Elvörösödött és azonnal elfordult. Átsétált a kocsi másik oldalára. Talán, hogy megtartsa tőlem a tisztes távolságot. Legszívesebben itt helyben rámásztam volna. Aztán rájöttem, jobb, ha azonnal abbahagyom a képzelgéseimet, mert lassan láthatóvá válik.

Vettem egy mély levegőt, közelebb léptem a kocsihoz és felnyitottam a motorháztetőt. Erős égett szag áradt belőle, ami nem jelentett jót.

‒ Meg tudja javítani? – érdeklődött a vörös.

‒ Hölgyem, – emeltem fel a fejem, hogy a szemébe nézhessek – ez nem egy fél órás meló lesz.

‒ De jó! – nyögte ki vidáman. Nem értettem, mire fel ez a nagy öröm ‒ akkor megvárnám, ha nem gond! – elvigyorodtam.

‒ Nekem ugyan nem gond! – közöltem vele – de, ha szeretne itt tanyázni, amíg elkészül, legjobb lesz, ha hazamegy egy heti hideg élelemért és legalább egy hálózsákért, mert ágyat nem tudok adni. Hacsak nem fekszik be mellém. – az utolsó mondatom már inkább csak magamnak szántam, de persze ő is meghallotta. Csípőre tett kézzel fordult felém.

‒ Hogy maga milyen egy pimasz fráter! Különben meg nem azt mondta, hogy nem egy félórás… ‒ emelte meg a hangját, de a mondatát már nem fejezte be. Biztos akkor esett le neki, hogy mire céloztam korábban. Lebiggyedt az ajka. Már a tanácstalanságot láttam megcsillanni a tekintetében. – Kérem! Szükségem van a kocsimra!

‒ Mikor?

‒ Holnap reggel!

‒ Ezt már el is felejtheti! Még alaposan át kell vizsgálnom, de ebben a kocsiban egy csepp olaj sincs. – mutattam fel a nívópálcát – Meg tudná mondani, hölgyem, hogy mikor lett utoljára leellenőrizve az olajszint, vagy kicserélve rajt az olaj? – érdeklődtem. Nagyon gyanús volt a reakciója. Nem válaszolt, és még el is vörösödött a füle tövéig. Behajoltam a kocsiba és kivadásztam a kesztyűtartóból a forgalmi engedélyét. A szerint már tizenöt éves volt az autó és úgy hat éve volt ennek a nőnek a tulajdonában. – Hölgyem? – vártam még mindig a választ az előbb feltett kérdésemre, de továbbra sem kaptam. Itt már felhúztam a szemöldököm – Nem tűnt fel esetleg önnek, hogy a műszerfalon világít egy kis piros jelzés?

‒ Melyik? – kérdezte halkan rebegve.

‒ Melyiiik? Hogyhogy melyik? Tudja, az a kis piros olajoskanna jel, ami arra utal, hogy ideje lenne kicsrélni az olajat!

Megrázta a fejét.

‒ Nem?

‒ Nem tudom! Valami világított egy ideje, de nem nézegettem, hogy mi az.

‒ Azt akarja mondani, hogy az elmúlt hat évben – mutattam fel a forgalmit – ön egyáltalán nem öntött olajat a kocsijába? Soha még csak meg sem nézte? – csóváltam a fejem.

‒ Csak keveset hajtottam a kocsim, nem gondoltam, hogy…

‒ Hat évről beszélünk, hölgyem! – vágtam közbe –Ennek a kocsinak már több, mint három éve lejárt a forgalmi engedélye! Szerencséje van, hogy eddig nem állították meg a zsaruk. Mégis hol élt maga az elmúlt években? A kőkorszakban? – emeltem fel a hangom, kezdtem kiakadni. Méghogy kezdtem! Rohadtul dühös lettem. Ez a nő nem csak saját maga, de mindenki más életét is kockára tette! Hogy lehet egy sofőr ennyire felelőtlen? Hiszen ezeket az alapvető dolgokat tanítják is az oktatáson! Keveset hajtotta, az egy dolog. De bassza meg, a hat év az hat év! Ezen nincs mit szépíteni. Abból is közel négy évig érvénytelen forgalmival! Nem akartam hinni a szememnek, ezért újra megnéztem a papírját. De azon most is ugyanaz állt, mint pár perccel korábban. – Megnézette, akár csak egyszer is a kocsit az elmúlt években? – ripakodtam rá a nőre, akit már láthatóan sírás kerülgetett. Megrázta a fejét.

‒ Nem. – nyávogta sírós hangon.

‒ Nézze, hölgyem! Megcsinálom a kocsit, de ez egyrészt sokba fog önnek kerülni, másrészt minimum egy hétig eltart, de lehet, hogy több! Ha szerencséje van, akkor talán nem kell motort cserélni, viszont szükség lesz egy teljes motorgenerálra. Új gumik is kellenek, mert ezeket már megette az aszfalt, ezzel nem fog átmenni a műszaki vizsgán, amit kétévente kötelező elvégeztetni – soroltam a nőnek, hogy miket kell a kocsiján megjavítani, és ahogy néztem közben az aszfaltra szegeződött arcát, láttam rajta, hogy egyre fájdalmasabb arcot vág.

‒ Tudja mit? – emelte fel végül a fejét. Szemében könnyek csillogtak, de látszott rajta, hogy minden erejével próbálja visszatartani azokat – nekem nincs ennyi pénzem. Soha nem is lesz. Már nincs rajt hitel. A magáé lehet. Használja fel alkatrésznek, vagy bánom is én! – motyogta, majd hátat fordítva még elköszönt és lehajtott fejjel elkullogott. Csak néztem utána és nem tudtam mit tegyek. Abban biztos voltam, hogy egy vagyonba fog kerülni ez az autó, ha egyáltalán még helyre lehet hozni. És annak ellenére, hogy szörnyen dühös lettem erre a nőre, nagyon megsajnáltam. Figyelmetlen és felelőtlen volt. De talán nem állt mellette senki, aki felhívta volna erre a figyelmét, bár az sem mentség. Neki is tudnia kellett volna. Nagyot sóhajtva mentem vissza a műhelybe.