J. K. Smith: Ismert ismeretlen

J. K. Smith második regényét olvastam

                            

Fülszöveg:                                                      

"Albertfi ​Lívia élete tökéletesnek tűnik. Fiatal kora ellenére egy jól menő étterem tulajdonosa, látszólag mindene megvan: szerető család, egy férfi, akivel éjjelente megosztja az ágyát, nagyszerű alkalmazottak, akik olyanok számára, mintha a második családja lennének. De egyik napról a másikra minden összeomlani látszik körülötte. Líviát megcsalják, szülei házasságában több évtizedes titok bukkan a felszínre, nővére és gyerekei élete pedig veszélybe kerül. Egyetlen dolog tartja a felszínen a lányt, a mások által furcsának talált megrögzöttsége, a sportfüggőség. Beragadt élethelyzetéből egy Ausztrália melletti varázslatos kis szigetre szóló meglepetésút zökkenti ki, ahol egy váratlan találkozás gyökeresen megváltoztatja az életét.

Thomas Kallio híres színész. Nők ezrei rajonganak érte, az egész világon ismerik. Mennyasszonya egy gyönyörű, fiatal modell, a férfi mégis másra vágyik. Egy hirtelen döntés és egy merénylet miatti kényszerpihenő hatására az ő élete is fenekestül felfordul.

Ez a két ember a legnagyobb zűrzavar közepette talál egymásra, majd váratlanul elveszítik egymást, és még csak nem is sejtik, milyen láthatatlan szálak kötik őket össze.

A sors útjai kifürkészhetetlenek, de vajon az ő esetükben kegyes lesz a sors? Viszontlátják még egymást az életben? Összeegyeztethető egy amerikai filmszínész és egy magyar étteremtulajdonos lány hétköznapjai? A szerelem minden akadályt legyőz?

J. K. Smith, a Szerelem hirdetésre című nagysikerű könyv szerzője második regényében ezekre a kérdésekre keresi a választ, a tőle megszokott humorral és szerethető karakterekkel."

Kiadó: Álomgyár Kiadó
Megjelenés éve: 2018
Terjedelem: 384 oldal
Kapható e-bookban is!

Véleményem a könyvről:

Türelmetlenül vártam már, hogy végre a kezembe vehessem és olvashassam J. K. Smith második regényét, mert az elsővel teljesen levett a lábamról. Éppen ezért egy picit tartottam is tőle, mert a Szerelem hirdetésre című regényével, véleményem szerint olyan magasra tette azt a bizonyos mércét, amit úgy gondoltam, nehéz lesz túlszárnyalni. Hát, őszinte leszek. Túlszárnyalni számomra nem sikerült. Azt hiszem nekem Kori története marad az örök kedvenc. Viszont sikerült hoznia közel ugyanazt a szintet, ami annyit tesz, hogy ezt a könyvét is imádtam az írónőnek. A humora egyszerűen utánozhatatlan. A dedikáción meg is lepődtem, mert nem tudtam eldönteni, hogy vajon mihez fog kelleni a zsepi. A sok nevetéstől fognak kijönni a könnyeim, vagy olyat fogok olvasni a történetben, ami szomorúsággal tölt el. Kíváncsian vágtam hát neki az olvasásnak. Sajnos egy olyan időszakomban tettem mindezt, amikor nagyon kevés időm volt, így a könyv elejével nagyon lassan haladtam. Volt, hogy napok maradtak ki olvasás nélkül. De ahogy haladtam előre a történetben, úgy lettem egyre kíváncsibb is. Végül a könyv második felét teljesen egyszuszra tettem magamévá hű micsoda megfogalmazás 😊. Imádnivaló történet, imádnivaló szereplőkkel. Aki a kezébe veszi a könyvet, ne számítson semmiféle világmegváltó történésre, az izgalomtól tövig rágott körmökre, vagy hasonló. Viszont számítson egy nagy adag barátságra, jó társaságra, kedves családtagokra azért itt akad egy kivétel, Lívia kemény öklének köszönhetően egy kis bunyóra, és sok-sok szerelemre és romantikára. Romantika rajongóknak kötelező olvasmány, de mindenki másnak is szívből ajánlom, mert belemerülni ebbe a történetbe olyan, mint megnézni egy Hollywood-i filmet 😊! Szórakoztató és kikapcsol. Ez az a könyv, melyet minden olvasó elégedetten, mosolyogva fog letenni az olvasása után. (amúgy jól belegondolva, totál el tudnám képzelni a filmvásznon is ezt a történetet) 

Néhány nagyon kedvenc idézetem a könyvből (ezért is szeretem J. K. Smith-t):

"– Éhes vagy? Hozok ebédet. – Ki tudok sétálni. Nincs semmi bajom – ült volna fel Lívia, de a férfi visszatolta. – Én viszont szeretnék kettesben enni veled. Szóval, mit kérsz? – Mindent. – Valamit hagyni kellene szerintem a többi vendégnek is. – Mármint mindenből kérek egy kicsit. Ötleteket gyűjtök – magyarázta Liv. – Szerintem meg kilókat, de már hozom is, utána majd elmagyarázod az ötletgyűjtést."

"– Ettől a fickótól szép gyerekeid lesznek, bogárka. Jó a csontozata, az izmai és a feneke. – Ezzel a kijelentéssel lépett be Nana a helyiségbe, hogy elfoglalja a megszokott helyét. – Jesszusom, nagyi! A te korodban nem mondhatsz ilyeneket! -feddte meg Szilvi vigyorogva. – Miért nem? Én már csak vegetáljak meg kössek, és legyek baromi udvarias, meg beszéljek arról, hogy idén jó lesz-e a kukoricatermés?"

"Látod? Még ettől is beindultam, pedig iszonyatosan hülyén röhögsz.."

"– Hogyhogy beugrottatok? – kérdezte Lívia. – Anyu felhívott, hogy befogadtál egy nyomi macskát. Eljöttem kárörvendeni"

Hoztam nektek egy rövid interjút is, J. K. Smith írónővel: 

Először is, szeretném megköszönni, hogy szakítottál rám a hétvégédből egy kis időt, és az adott válaszaidat is!  😉

1. Mi vitt rá arra, hogy az írói pályára lépj? Te is már gyerekkorod óta írsz, vagy később érő típus vagy?

Egy betegség miatt kezdtem el írni. Végtelenül megnyugtatott, hogy elbújhatok egy másik világban. 2016. novembere előtt egy sort sem vetettem papírra, és nem is gondoltam, hogy valaha is fogok.

2. Most a második megjelent könyved kapcsán beszélgetünk, ezért is a kérdés: Honnan jött az Ismert ismeretlen ötlete?

Egy részét megálmodtam, a többi pedig írás közben találtam ki. Bár a karaktereim elég önfejűek. 😃

3. Van itt valami, amit már nagyon régóta meg szerettem volna kérdezni. A magánéletedben/ hétköznapokon is megmutatkozik a humoros éned, ugyanúgy, mint a könyveidben?

A magánéletben is ilyesmi. Sokszor szarkasztikus vagyok, aki nem ismer, annak akár bántó is lehet. Előfordult már az is, hogy beképzeltnek titulált olyan személy, akivel évek múlva jóba lettünk. Lehet körülöttem egy védőgát, amit akaratlanul használok. De a lényegre visszatérve, igen, a humor lételemem még akkor is, ha a béka fenekénél is lentebb vagyok.

4. Milyen fogadtatásra számítottál az olvasóktól az Ismert ismeretlen kapcsán? Úgy értem, még a megjelenés előtt milyen gondolatok/érzések fogalmazódtak meg benned?

Mivel az Ismert ismeretlen nekem az eddigi kedvencem, és tudom, hogy folyamatosan fejlődünk, így reméltem, hogy az olvasók is pozitívan, vagy pozitívabban nyilatkoznak róla. A félelmem a több szálon futó események miatt volt. Ráadásul sokan állítják, hogy az E/1 sokkal közvetlenebb forma, míg én főleg E/3-ban írok, hogy több szemszögből láttathassam a történet alakulását.

5. Úgy tűnik nekem, hogy az olvasóid imádják a humorodat, s talán ez az egyik oka annak, hogy a könyveidet is ennyire szeretik. Gondolom a hamarosan megjelenő regényed is ebben a stílusban írtad. Az olvasóid továbbra is ezt a vonalat várhatják tőled, vagy gondolkoztál esetleg abban, hogy kipróbálsz valami mást? Valami keményebbet, humor nélkül?

A Káosz a köbön is humoros, de abba is beleszőttem fájdalmas témákat. Nem hiszem, hogy lesz humor nélküli könyvem. "Mosolyogj akkor is, ha sötét felhők tornyosulnak." Fogalmam sincs, ez az idézet létezik-e, vagy most pattant ki a fejemből, de a lényeg nem is ez, hanem az, hogyha minden esetben képes vagy alkalmazni a humort, győztél. 😉

   

Féktelen szerelem, részlet...

Részlet az ötödik fejezetből...

Mia

Jóleső melegség járta át a testem. Végre sikerült kialudnom magam. Pislogva nyitottam ki a szemeimet, mert zavart az ablakon beáradó erős fény. Körbejárattam a tekintetem a szobában, és amikor az órára pillantottam, akkor tudatosult bennem, hogy elfelejtettem beállítani az ébresztőórát. Tornászokat megszégyenítő módon szaltóztam ki az ágyból. Volt mindössze tizenöt percem arra, hogy felöltözzem, elvégezzem a dolgom, fogat mossak, behajigáljam a holmim a táskámba, leérjek azzal a nyamvadt, vánszorgó lifttel, bevágódjak a kocsimba és odaérjek a suliba, ami a lakásomtól vagy húsz percre volt kocsival, forgalom nélkül. „Képtelenség!” – könyveltem el magamban. De ennek ellenére úgy kapkodtam, mint még soha. Mindössze három perc. Képes voltam ennyi idő alatt kiválasztani a ruhámat, felöltözni, megmosakodni és belőni a frizurámat. Úgy döntöttem, ez egyszer elhanyagolható a fogmosás, az nem annyira fontos, majd kapok be egy rágót, vagy pár szem tic-tac-ot. Beleléptem egy lapos talpú topánkába, felkaptam a táskám és már rohantam is a lifthez. Nem bajlódtam azzal, hogy bezárjam az ajtóm, mert túl sok időbe telt volna. Már a liftből tárcsáztam Lizzy-t. Rá mindig számíthattam. Egy csengés után azonnal felvette.

‒ Na, mi a helyzet? Mondd, hogy nem tegnap járt nálad!

‒ Lizzy, erre most nem érek rá. Baromira elaludtam, le fogom késni az órámat – hadartam egy szuszra – kérlek, gyere el hozzám most azonnal és zárd be az ajtóm, mert arra már nem volt időm!

‒ Arra, hogy bezárd az ajtód?

‒ Igen arra – vágtam rá ingerülten. Nem rá voltam mérges, de idegesített, hogy miért nem képes most kizárólag a lényegre koncentrálni. Nem volt sem türelmem sem időm magyarázkodni neki. – Csak tedd, amire kértelek, légy szíves! És jövök neked eggyel! – tettem hozzá, csakhogy megnyugtassam a lelkivilágát, majd kinyomtam a telefont és bevágtam a táskámba. Épp kiértem a parkolóba, amikor befejeztük a csevegést. Felemeltem a fejem, hogy körbe nézzek. Akkor lettem csak igazán ideges. Paul nem a szokásos helyemen parkolt le a kocsival. Már a sírás kerülgetett, mert nem láttam sehol és csak nyolc percem maradt a húsz perces útra. Végre megpillantottam. Elbújt egy kisebb teherautó mögé. Megkönnyebbülve sóhajtottam, és odaszaladtam. Épp a zárba akartam betenni a kulcsot, amikor megpillantottam őt. Ott állt tőlem tízlépésnyire egy méregdrágának tűnő sportkocsi mellett. Fejét csóválva vigyorgott rám. Hosszú haját copfba fogta, melyből a szél kifújt már néhány tincset, amik borostás arca körül lengedeztek. Világoszöld tekintetét az enyémbe fúrta. Szívem hevesebben kezdett kalapálni, ahogy közelített felém. Szörnyen dühös lettem magamra, amiért képes voltam folyton elgyengülni, valahányszor a látóterembe került.

‒ Elaludtál? – érdeklődött. Hangjában vidámság bújkált.

‒ Nagyon úgy tűnik – motyogtam szemlesütve – esélytelen, hogy idejében odaérjek.

‒ Mennyi időd van még?

Rápillantottam az órámra.

‒ Hat perc? – magam sem tudom, hogy kérdésnek, vagy kijelentésnek szántam-e. Mintha csak tudni akartam volna, hogy képes-e ennyi idő alatt eljuttatni a célomhoz.

‒ Paul Langdon nem ismer lehetetlent! Ezt jól vésd az eszedbe tündérkém! – közölte és már el is kezdett a sportkocsi felé tuszkolni. Féltem a sebességtől. Semmitől nem féltem úgy, mint attól. De most úgy voltam vele, nem számít. Beszállok, és majd behunyom a szemem. De másképp nem fogok odaérni órakezdésig, az biztos. Muszáj lesz legyőznöm a félelmemet. Beültem a kocsiba és Paul bekötötte a biztonsági övemet. Szinte belesüppedtem az ülésbe. Nagyon kényelmes volt. A következő pillanatban meg csak azt vettem észre, hogy már száguldunk is. Még nem is hallottam, hogy beindította volna a motort, de a kocsi már süvített is. Kerülgettük az autókat egymás után, én pedig két kézzel kapaszkodtam, hol az ajtóba, hol az ülésbe, abba, amit éppen sikerült elkapnom a dülöngélésben. Becsuktam a szemeimet induláskor, de a kíváncsiságom nagyobb volt. Elképesztő rutinnal vezetett Paul.

‒ Ezt meg hol tanultad? – kérdeztem felé pillantva. Vastag ajkai mosolyra húzódtak, de egy pillanatra sem vette le tekintetét az útról. Még jó! Amilyen sebességgel száguldottunk, rossz ötlet lett volna. Nem mertem ránézni a sebességmérőre, de az tuti, hogy a megengedettnél jóval többel haladtunk.

‒ Mit? – érdeklődött ártatlanul. Mintha nem tudta volna, miről beszélek.

‒ A vezetést.

‒ Te is tudsz vezetni, tündérkém!

‒ Az teljesen más. Ehhez képest fogalmazzunk úgy, hogy én is képes vagyok elnavigálni az autót az úton. – motyogtam magam elé, mire ő hangosan felnevetett én pedig belevesztem a látványába. Olyan szexi volt, ahogy mély, búgó hangján kacagott.

Féktelen szerelem

Részlet a negyedik fejezetből...

Mia és Paul első találkozása

Paul

Mikor kigurultam a kocsi alól és megpillantottam, olyan volt, mintha meghaltam és a mennyországba kerültem volna. Az ajtón beáradó fény, glóriaként ragyogta körbe az egész lényét. Lenge világos színű nyári ruhájában olyan volt, akár egy angyal. Egy pillanatra le is fagytam, majd felpattantam a földről és kezet nyújtottam neki. De rájöttem, hogy hozzá képest, meglehetősen mocskos vagyok, ezért előbb megtöröltem az olajos rongyba a kezem és újra felé nyújtottam. Mosolyognom kellett, ahogy enyhén tátott szájjal nézett rám. Mint akibe benne szorult a szusz. Gondoltam magához térítem. Megköszörültem a torkom és bemutatkoztam neki.

‒ Hello! Paul Langdon szolgálatára! – vigyorogtam. Nem volt fura, hogy ilyen hatást váltok ki egy nőből, de ebben a kisvárosban még nem fordult elő velem ilyesmi. Illetve egyszer, de az a csaj vagányabb volt még egy pasinál is. Az nem az esetem. Én mindig is azt szerettem, ha egy nőért meg kellett harcolni.

‒ Hello.. – motyogta ő is, alig hallhatóan.

‒ Miben segíthetek, hölgyem?

Erre a kérdésemre már összeszedte magát és kifelé mutatott az ajtón.

‒ A kocsim megadta magát. Nem tudom mi baja, de autómentővel hozattam el ide. A barátnőm azt mondta, hogy itt a város legtutibb autószerelője. ‒ Elnevettem magam, amivel persze zavarba hoztam őt. Meglehetősen kíváncsi lettem arra a barátnőre, aki ilyet mondott rólam! – Bocsánat, nem úgy értettem. – motyogta szemlesütve.

‒ Mit nem értett úgy? – érdeklődtem. Egyre jobban izgatta a fantáziámat ez a nő.

‒ Mármint.. ön biztosan.. remek szakember, meg minden. Szóval én csak.. – kezdett dadogni. Nem láttam még nőt soha ilyen zavarban, de nagyon édes volt, ahogy próbálta kimagyarázni, hogy miért mondta azt, amit.

‒ Tudja mit? Csak mutassa meg mi a probléma, rendben? – kértem, mert már kezdtem megsajnálni. Az ajtó felé mutattam és előre engedtem. Három lépés távolságban követtem őt. Szerettem volna kiélvezni azt a gyönyörűséget. Olyan régen voltam már nővel, hogy már az idejét sem tudtam. Ez a vörös démon pedig csak úgy belibbent a műhelybe a magassarkújában, ezekkel a formás idomokkal! Épp, amikor arról fantáziáltam, hogy most már komolyan szükségem volna egy nőre. Már azt tervezgettem, hogy felkeresek valami szórakozóhelyet és bevetem magam. Nagyokat sóhajtoztam és a fenekén legeltettem a szemeimet, amíg kiértünk az úthoz, ahol az autómentő már le is tette a kocsit. Olyan szexi látványt nyújtott, ahogy lenge szoknyája lágyan ringott a csípőjén minden egyes lépésnél. Göndör fürtjei majdnem a derekáig értek. Abban a percben szerettem volna beletúrni a hajába és végig simítani formás fenekén. Az ajkamba kellett harapnom, nehogy hangosan felnyögjek az őrjítő látványtól.

‒ Látja? – kérdezte, mikor kiértünk a kocsijához. Felém fordult, de én továbbra sem bírtam levenni róla a szemem. Hogy ki voltam éhezve a szexre, az nem kifejezés.

A nő zavartan megköszörülte a torkát, amivel sikerült rávennie, hogy szakítsam el a tekintetem a testéről és végre a szemébe nézzek.

‒ Igen, látom! – motyogtam, és hosszan néztem a szemébe. Elvörösödött és azonnal elfordult. Átsétált a kocsi másik oldalára. Talán, hogy megtartsa tőlem a tisztes távolságot. Legszívesebben itt helyben rámásztam volna. Aztán rájöttem, jobb, ha azonnal abbahagyom a képzelgéseimet, mert lassan láthatóvá válik.

Vettem egy mély levegőt, közelebb léptem a kocsihoz és felnyitottam a motorháztetőt. Erős égett szag áradt belőle, ami nem jelentett jót.

‒ Meg tudja javítani? – érdeklődött a vörös.

‒ Hölgyem, – emeltem fel a fejem, hogy a szemébe nézhessek – ez nem egy fél órás meló lesz.

‒ De jó! – nyögte ki vidáman. Nem értettem, mire fel ez a nagy öröm ‒ akkor megvárnám, ha nem gond! – elvigyorodtam.

‒ Nekem ugyan nem gond! – közöltem vele – de, ha szeretne itt tanyázni, amíg elkészül, legjobb lesz, ha hazamegy egy heti hideg élelemért és legalább egy hálózsákért, mert ágyat nem tudok adni. Hacsak nem fekszik be mellém. – az utolsó mondatom már inkább csak magamnak szántam, de persze ő is meghallotta. Csípőre tett kézzel fordult felém.

‒ Hogy maga milyen egy pimasz fráter! Különben meg nem azt mondta, hogy nem egy félórás… ‒ emelte meg a hangját, de a mondatát már nem fejezte be. Biztos akkor esett le neki, hogy mire céloztam korábban. Lebiggyedt az ajka. Már a tanácstalanságot láttam megcsillanni a tekintetében. – Kérem! Szükségem van a kocsimra!

‒ Mikor?

‒ Holnap reggel!

‒ Ezt már el is felejtheti! Még alaposan át kell vizsgálnom, de ebben a kocsiban egy csepp olaj sincs. – mutattam fel a nívópálcát – Meg tudná mondani, hölgyem, hogy mikor lett utoljára leellenőrizve az olajszint, vagy kicserélve rajt az olaj? – érdeklődtem. Nagyon gyanús volt a reakciója. Nem válaszolt, és még el is vörösödött a füle tövéig. Behajoltam a kocsiba és kivadásztam a kesztyűtartóból a forgalmi engedélyét. A szerint már tizenöt éves volt az autó és úgy hat éve volt ennek a nőnek a tulajdonában. – Hölgyem? – vártam még mindig a választ az előbb feltett kérdésemre, de továbbra sem kaptam. Itt már felhúztam a szemöldököm – Nem tűnt fel esetleg önnek, hogy a műszerfalon világít egy kis piros jelzés?

‒ Melyik? – kérdezte halkan rebegve.

‒ Melyiiik? Hogyhogy melyik? Tudja, az a kis piros olajoskanna jel, ami arra utal, hogy ideje lenne kicsrélni az olajat!

Megrázta a fejét.

‒ Nem?

‒ Nem tudom! Valami világított egy ideje, de nem nézegettem, hogy mi az.

‒ Azt akarja mondani, hogy az elmúlt hat évben – mutattam fel a forgalmit – ön egyáltalán nem öntött olajat a kocsijába? Soha még csak meg sem nézte? – csóváltam a fejem.

‒ Csak keveset hajtottam a kocsim, nem gondoltam, hogy…

‒ Hat évről beszélünk, hölgyem! – vágtam közbe –Ennek a kocsinak már több, mint három éve lejárt a forgalmi engedélye! Szerencséje van, hogy eddig nem állították meg a zsaruk. Mégis hol élt maga az elmúlt években? A kőkorszakban? – emeltem fel a hangom, kezdtem kiakadni. Méghogy kezdtem! Rohadtul dühös lettem. Ez a nő nem csak saját maga, de mindenki más életét is kockára tette! Hogy lehet egy sofőr ennyire felelőtlen? Hiszen ezeket az alapvető dolgokat tanítják is az oktatáson! Keveset hajtotta, az egy dolog. De bassza meg, a hat év az hat év! Ezen nincs mit szépíteni. Abból is közel négy évig érvénytelen forgalmival! Nem akartam hinni a szememnek, ezért újra megnéztem a papírját. De azon most is ugyanaz állt, mint pár perccel korábban. – Megnézette, akár csak egyszer is a kocsit az elmúlt években? – ripakodtam rá a nőre, akit már láthatóan sírás kerülgetett. Megrázta a fejét.

‒ Nem. – nyávogta sírós hangon.

‒ Nézze, hölgyem! Megcsinálom a kocsit, de ez egyrészt sokba fog önnek kerülni, másrészt minimum egy hétig eltart, de lehet, hogy több! Ha szerencséje van, akkor talán nem kell motort cserélni, viszont szükség lesz egy teljes motorgenerálra. Új gumik is kellenek, mert ezeket már megette az aszfalt, ezzel nem fog átmenni a műszaki vizsgán, amit kétévente kötelező elvégeztetni – soroltam a nőnek, hogy miket kell a kocsiján megjavítani, és ahogy néztem közben az aszfaltra szegeződött arcát, láttam rajta, hogy egyre fájdalmasabb arcot vág.

‒ Tudja mit? – emelte fel végül a fejét. Szemében könnyek csillogtak, de látszott rajta, hogy minden erejével próbálja visszatartani azokat – nekem nincs ennyi pénzem. Soha nem is lesz. Már nincs rajt hitel. A magáé lehet. Használja fel alkatrésznek, vagy bánom is én! – motyogta, majd hátat fordítva még elköszönt és lehajtott fejjel elkullogott. Csak néztem utána és nem tudtam mit tegyek. Abban biztos voltam, hogy egy vagyonba fog kerülni ez az autó, ha egyáltalán még helyre lehet hozni. És annak ellenére, hogy szörnyen dühös lettem erre a nőre, nagyon megsajnáltam. Figyelmetlen és felelőtlen volt. De talán nem állt mellette senki, aki felhívta volna erre a figyelmét, bár az sem mentség. Neki is tudnia kellett volna. Nagyot sóhajtva mentem vissza a műhelybe.

Féktelen szerelem, részlet...

Paul

Eszméletlen látványt nyújtott, ahogy ott állt az ajtóban. Vörös göndör fürtjeit egy ceruzával tűzte a feje tetejére, sötét keretes szemüvege pedig még jobban kihangsúlyozta kékeszöld szemét. Zavartságot láttam a tekintetében megcsillanni. Csókolnivaló ajkai enyhén szétnyíltak, de nem szólalt meg. Csupán egy hellóval köszöntöttem, hogy oldjam a feszültséget, és a zavartságát, majd felmutattam a kocsijának a kulcsait. Megköszörültem a torkom, mielőtt újra megszólaltam volna.

‒ Visszahoztam a kocsidat, jobb lett, mint új korában! – közöltem vele az igazságot. Bár meggyűlt a bajunk azzal a csotrogánnyal, de sikerült rendbe szedni.

Zavartan nézett végig magán, de végül kitárta nekem az ajtót.

‒ Gyere be.. – motyogta – megkínálhatlak egy kávéval? – kérdezte. Belenéztem a szemébe, aztán mindketten elnevettük magunkat. Biztosan ugyanarra gondoltunk. Legutóbb is így kezdődött az egész éjszakás szexmaratonunk. És, ahogy akkor nem, úgy most sem bírtam magammal. Úgy vonzott magához ez a nő, mint valami mágnes. Közelebb léptem hozzá és belemélyesztettem tekintetem az övébe. Feltűnt, hogy a mellkasa egyre szaporábban emelkedett és süllyedt. Ajkai enyhén elnyíltak és kidugta apró nyelvét, amivel megnyalta ajkait. Ezzel az önkéntelen mozdulatával viszont összetörte az addigi merev elhatározásomat, miszerint nem megyek bele többet semmilyen kalandba. De ezzel a nővel, eszméletlen volt. Közelebb hajoltam hozzá. Már szinte zihálva kapkodta a levegőt. Jobb kezemmel megragadtam a tarkójánál és közelebb húztam magamhoz. Követelőzve tapadtam rá édes ajkaira. Egyetlen pillanatra sem habozott. Ugyanúgy ki volt éhezve, mint én. Elhatároztam, hogy felejthetetlenné teszem az éjszakáját, ahogy a magamét is. Én leszek számára a legemlékezetesebb kalandja.

Követelőzve vettem birtokba a száját. Kezével közben kihúzta a nadrágomba tűrt trikómat, és már máris a nadrágszíjammal kezdett babrálni. Mikor nyelve az enyémhez ért, azt hittem, menten elélvezek. Muszáj volt lassítani. Elszakítottam ajkaimat az övétől és egy fél lépést hátra léptem. Kezemmel benyúltam bő pólója alá. Érezni akartam selymes bőrét. Amikor az oldalán simítottam végig, elhúzódott és elnevette magát.

‒ Csikis vagyok – suttogta rekedt hangon. Közben tenyerem már a hátán barangolt. Kerestem a melltartójának a kapcsát. Akkor jöttem rá, hogy nincs is rajta melltartó. Bevadultam. Megfogtam a pólója alját, és ő szó nélkül felemelte mindkét karját. Egy pillanat alatt lekaptam róla a laza anyagot, amitől a ceruza is kiesett a hajából és gyönyörű, göndör fürtjei a vállára omlottak. Belecsókoltam a nyakába, majd ajkaim vándorútra indultak remegő testén. Élveztem, hogy ilyen vágyat vagyok képes kicsalni belőle. Kezeimet becsúsztattam rövidnadrágjába, majd a bugyija alá. Érezni akartam csupasz fenekét. Hozzádörgöltem a merevedésem, hogy érezze ő is, mennyire kívánom. Levette rólam az ingemet és a földre hajította, majd megfogta a trikóm alját és azt is átemelte a fejemen, és az ing mellé ejtette. Ajkaink falták a másikat, mintha attól függene a létezésünk. Hüvelykujjaimmal hegyes mellbimbót izgattam körkörös mozdulatokkal, közben nyelvem vad csatát vívott az övével. Mindkét kezével belém kapaszkodott, mintha attól tartana, hogy a lábai nem bírják el. Feneke alá nyúltam és felvettem az ölembe. Lábait a derekam köré tekerte, de ajkaink nem szakadtak el egymástól. Tettem pár lépést és leültem a kanapéra, ő pedig lovaglóülésben rajtam. Megpaskoltam a fenekét, hogy álljon fel egy picit. Minél előbb meg akartam szabadulni a nadrágjától és a bugyijától. Amíg ő levette, addig én is letoltam a farmerom és a bokszerem, és visszazuhantam az ágyra, amikor tenyerével meglökött. Megráztam a fejem. Hihetetlen volt ez a nő. Nem tudtam betelni vele. Ahogy leért a fenekem a kanapéra, már fölém is kerekedett és egyetlen pillanat alatt felnyársalta magát kemény szerszámomra. Azt hittem abban a pillanatban elélvezek. Erősen kellett koncentrálnom, nehogy kudarcot valljak. Ajkaimmal rátapadtam arcom előtt himbálózó bimbóira. Kívántam őt, mint, ahogy még soha senkit. Nem gondoltam, hogy létezik ilyen erős vágy. Sok nőt megdugtam életem során, de egyiket sem élveztem még ennyire. Korábban egyikükkel sem akartam újra lefeküdni, de evvel a nővel nem tudtam betelni. Egyre hangosabban nyögött, ahogy én is. De nem akartam elsietni a dolgot. Megemeltem őt és kibújtam alóla. Arcán egy pillanatra, mintha csalódottságot láttam volna átsuhanni. Hát nem hagyhattam, hogy csalódjon bennem! Lefektettem hanyatt a kanapéra, kényelmesen elhelyeztem a feje alatt a párnákat, majd hosszan megcsókoltam. Ajkairól lassan levándoroltam a nyakára, majd a mellei következtek. Szívtam, nyalogattam és gyengéden megharaptam először az egyik, majd a másik bimbóját. Már olyan szinten fel volt hergelve, hogy belekapaszkodott két kezével a hajamba és lenyomta a fejem a lábai közé. Nekem is ez lett volna a tervem, csak nem ilyen hamar. De nem visszakoztam, megadtam neki, amire vágyott. Nyelvemmel finoman köröket írtam le merev csiklóján, mire dobálni kezdte a csípőjét, mint, aki egyre többet és többet akar. Belemártottam két ujjam nedves, lüktető hüvelyébe. Elárasztotta ujjaimat forró nedvével. Először még kínzóan lassú mozdulatokkal játszottam vele, aztán bekaptam és szívni kezdtem a csiklóját, miközben ujjaim ki-be jártak benne. Hangosan sikoltozva élvezett el. Orgazmusa hosszú percekig tartott, miközben végig a hajamba kapaszkodva szorította fejemet lüktető nemiszervéhez, még több élvezetet kicsikarva. Mikor már kezdett enyhülni a remegése, megfordítottam. Kezeit a kanapé háttámlájára helyezte, és lehajtotta rájuk a fejét. Fenekét pedig kihívóan hátratolta. Érezni akart ő is engem, ahogy én őt. Nem késlekedtem egy pillanatig sem. Először lassú mozdulatokkal tettem őt magamévá, de már kezdtem teljesen elveszíteni az eszem, ahogy a szobában semmi más nem hallatszott, mint testünk ritmusos egymásnak csapódása és kéjes nyögéseink, ahogy teljesen átadtuk magunkat a testi élvezeteknek. Egyre erőteljesebb lökésekkel nyomakodtam egyre mélyebbre lüktető hüvelyében, míg végül nem bírtam tovább. Orgazmusom robbanásszerűen tört ki belőlem, de nem akartam abbahagyni. Olyan jó volt. Zihálva húzódtam ki belőle és egy zsebkendővel letöröltem hüvelyéből csöpögő ondómat.

Megfordult az ágyon. Az előbbi vadmacska, egy szempillantás alatt eltűnt. Kékeszöld tekintetében, mintha szégyen csillant volna meg. Nem akartam, hogy így érezzen. Közelebb húztam magamhoz és átkaroltam a vállát. Fejét a mellkasomra hajtotta és jobb kezével a hasamon kezdett körözni.

‒ Eszméletlen vagy, te nő! – böktem ki – Azt hiszem, el kellene mennem, különben holnap reggel újra el fogsz késni a munkából. – éreztem a mellkasomon, ahogy ajkai mosolyra húzódtak.

‒ Szerintem is! – emelte fel a fejét és rám nézett – Legutóbb is miattad késtem el.

‒ Miattam? – nevettem el magam. – Hogyhogy miattam? Én utánad vittem a cuccodat is, különben itthon hagytad volna. Nem én akaszkodtam a nyakadba.

‒ Nem – vágta rá – te nem a nyakamba, ha nem a fenekembe akaszkodtál.

‒ Na, jó. Igazad van. Azt mindenesetre megállapíthatjuk, hogy a kémia kitűnően működik köztünk. – jelentettem ki.

Elhúzódott tőlem és belebújt a bugyijába és a pólójába, majd visszaült mellém. Megköszörülte a torkát, mielőtt megszólalt.

‒ Igen, de.. tudod.. én..

‒ Csak bökd ki, tündérke!

‒ Én nem akarok kapcsolatot.. senkivel. – motyogta, miközben nem nézett a szemembe, végig a szőnyeget bámulta. Összecsaptam a tenyerem, ahogy Jack szokta, ha valami a tervei szerint alakul.

‒ Remek! – dörmögtem – Mert én sem akarok kapcsolatot senkivel.

Féktelen szerelem

Avagy Mia és Paul története tovább folytatódik...

Mia

Jóleső fáradtsággal köszöntem el a kis elsőseimtől. Mikor az utolsó gyerkőc is elhagyta a tantermet, még nekiláttam elpakolászni magunk után. Épp a jegyzeteimet és a könyveket tettem be a táskámba, amikor megcsörrent a telefonom. Elmosolyodtam, amikor megpillantottam a kijelzőn Lizzy nevét villogni. Azonnal felvettem.

‒ Szia!

‒ Na, mi van kisanyám? Már azt hittem, hogy engem el is felejtettél! – kaffogta megjátszott sértettséggel.

‒ Hogy felejthetném el az én legeslegjobb barátnőmet?

‒ Hallod magad? A legeslegjobb barátnőd vagyok, ami némi kötelezettséggel is jár!

‒ Ó! Tényleg? És miféle kötelezettségre gondolsz egészen pontosan, legeslegjobb barátnőm?

‒ Hogy mire? Hát most éppen arra, hogy csipkedd magad, mert itt várok rád a suli előtt és elviszlek egy cukrászdába, ahol felzabálunk majd egy csomó szénhidrátot. Ja, igen, és kólát fogok inni! Három decit, vagy nem is, inkább fél litert!

‒ Ó, drágám! Csak nem megint az a szemétláda szólt be neked? – kérdeztem aggódva. Tudtam, hogy Lizzy mennyire kényesen vigyáz a vonalaira a modell barátja miatt, az a szemét meg folyton cseszegeti. Azt is észreveszi, ha csak fél kilóval van rajta több. Pedig Lizzy nem kövér. Nem is sovány, de örülhetne az a majom, hogy van rajta mit fogni. Sosem bírtam elviselni azt a pasast. Szerintem csak önmagát szereti, a barátnőjét meg csak azért tartja, hogy legyen mivel villogni a média előtt.

Lizzy szipogni kezdett a vonalban, én meg gyorsan bedobtam még két játékot a dobozába, felkaptam a táskám, és már rohantam is kifelé. A parkolóban ott állt, az a rózsaszín csotrogány, amit Lizzy még kocsinak nevezett, vagyis Mancinak. Igen, annak a rózsaszín, ronda szekérnek, még neve is volt. És az én drága barátnőm nagyon meg tudott sértődni, ha valaki csupán csak rossz szemmel nézett az ő Mancijára. Kiszállt a kocsiból és sírva rohant felém. A nyakamba borulva már zokogni kezdett. Átöleltem, simogattam a hátát, és lágyan ringattam, hogy megnyugodjon egy kicsit. Úgy fél perccel később felemelte a fejét és a szemembe nézett. 

‒ Irány cukrászda, most azonnal! – közölte, majd összenevettünk és egymásba karolva tettünk pár lépést az autóig.

***

Úgy bő öt perccel később már a kedvenc cukrászdánkban ültünk, ahol minden piros és fehér színekben pompázott. Fehér asztalok, hozzá piros bőrbokszok, az ablakok mellett. A terem közepén pedig kis négyszemélyes asztalok, szintén piros székekkel. Mi a terem leghátsó részében lévő bokszot szoktuk elfoglalni. Mondhatni, a törzshelyünkké vált már, hiszen hetente legalább négyszer jöttünk ide. Ez volt a legjobb hely a környéken.

Én csak egy kapucsínót kértem, de barátnőm feltankolt rendesen. Kehelyben kért négy gombóc fagyit, két krémes sütit, meg még egy lattét is. Ahogy így elnéztem, szinte biztos voltam benne, hogy holnap már meg is bánja ezt a sok szénhidrátbevitelt és tudtam, hogy én leszek az oka, amiért hagytam ezt neki. De úgy láttam, hogy most erre van szüksége. Mary, a felszólgálólány kíváncsian méregette barátnőmet. Látszott rajta, ég a kíváncsiságtól, hogy megtudja miért sírt. Átnyújtottam a kezem az asztal fölött és megfogtam az övét.

‒ Lizzy, figyelj drágám, szerintem menj és mosd le az elkenődött sminkedet, mert így te leszel az elkövetkező napok pletykasztárja.

‒ Én nem szoktam pletykálni – mormogta két falat süti közt.

‒ Nem is azt mondtam, hogy te pletykálsz, hanem, hogy rólad. – közöltem vele, erre már felkapta a fejét.

‒ Miért beszélnének rólam?

‒ Csak nézz oda, Mary és Erica éppen azt próbálják kitalálni, hogy mi történhetett veled.

‒ Miért pont velem?

‒ Elképesztően nehéz a felfogásod ma – forgattam a szemeimet, majd elővadásztam a táskámból a kis sminktükrömet, hogy megmutassam neki, mi is a probléma. Az arcán ott éktelenkedtek a fekete csíkok, mert a sírástól megfolyt a szemfestékje, de ő ezt valamiért nem akarta eddig tudomásul venni, pedig a kocsiban is többször elmondtam neki. Lizzy azonban túlságosan el volt foglalva azzal, hogy szidja azt a bájgúnár pasiját.

Mikor meglátta magát a tükörben, felugrott az asztaltól.

‒ Úristen! – kapta a kezét a szája elé – Miért nem szóltál eddig? – vágta hozzám sértődötten és kiviharzott a mosdóba. Esélyem sem volt megvédeni magam. Most úgysem hallgatott volna meg.

Lassan kortyolgatni kezdtem az időközben már kihűlt kapucsínómat és elmerengtem a mai nap eseményein. Az észbontó éjszakán és reggelen azzal az idegen pasassal, aztán azokon az édes kis gyerkőcökön, akik Miss Wilder helyett Miss Miának kezdtek el szólítani. Mosolyt csalt az arcomra, ahogy eszembe jutott, milyen kedvesen és figyelemmel fogadtak. Merengésemből torokköszörülés térített vissza a jelenbe.

‒ Helló, micsoda meglepetés! – köszönt a reggeli pasas én meg hirtelen azt sem tudtam mit tegyek, vagy mondjak. Csak tátogtam, mint egy hal, de hang nem nagyon jött ki a torkomon. – Nem zavarok? Úgy látom társasággal vagy. – nézett a velem szemközt lévő fagyira és sütire.

‒ Öö.. igen. A barátnőm kiszaladt a mosdóba.

‒ Ó, értem. Akkor majd legközelebb meghívlak egy kávéra én! – Bólintottam.  De nem bírtam megszólalni. Egész testemben remegtem. – Viszlát, Mia! – köszönt el és hátat fordított. Ekkor tértem magamhoz az önkívületi állapotomból, amit a jelenléte okozott.

‒ Várj! – kiáltottam utána, mire mosolyogva visszanézett. Haboztam. Nem tudtam eldönteni, hogy hagyjam elmenni, vagy bírjam maradásra. De aztán eszembe jutott Lizzy, akinek most szüksége volt rám. – Viszlát, legközelebb Paul. – abban a pillanatban ugrott be a neve. Még szélesebb mosolyra húzta vastag, csókolnivaló ajkait. Ez a pasas most még jobban nézett ki, mint egy nappal korábban. A reggelről nem nyilatkozom. Az valahogy teljesen elvette az eszemet.

Odasétált a pulthoz, kért két kávét elvitelre, majd kisétált az ajtón. Lizzy épp abban a pillanatban állt mellém. Tekintetével követte az enyémet.

‒ Az ott, nem aa…

‒ De – vágtam barátnőm szavába – az autószerelő.

Lizzy ekkor olyan szemeket meresztett rám, mintha csak a lelkembe látott volna, vagy a gondolataimban kutakodott volna. Összeráncolta a homlokát, összefogta és lófarokba kötötte hosszú barna sörényét, majd leült a fagyija mögé és falni kezdte.

‒ Gyanús vagy nekem kisanyám! Fordulj csak ide! – kért, de nem mertem a szemébe nézni. Ez a nő valahogy mindig belém látott. Gőzöm sincs, hogy csinálta, de jobban ismert saját magamnál. Az asztal alatt a lelógó piros-fehér kockás terítőt kezdtem el gyűrögetni, miközben tekintetem nem vettem le az üres kávéscsészémről. – Naa.. köztetek történt valami. – jelentette ki olyan bizonyossággal, mintha ő is ott lett volna. Megköszörültem a torkom és a szemébe néztem. Tudtam, hogy a fülem tövéig vörös az arcom, legalább annyira, mint a hajam, mert éreztem, hogy szinte lángol a bőröm. Nem is tudom, miért, de elszégyelltem magam, mint egy kisgyerek akit rajtakaptak csínytevés közben. Nem szerettem volna még beavatni barátnőmet az elmúlt éjszakámba, mert biztos voltam benne, hogy csak egy egyéjszakás kaland volt. De valahányszor behunytam a szemem, újra magamon éreztem Paul vágytól izzó tekintetét, és ahogy ujjai a bőrömhöz érnek. – Beszélj! – szakított ki merengésemből Lizzy.

‒ Nem arról volt szó, hogy most vigaszra vágysz? – vontam kérdőre, de úgyis tudtam, hogy nála ezek a kiborulások nem tartanak sokáig. Nem volt szerelmes abba bájgúnárba, csupán szeretett vele villogni. Így a sértődései sem voltak komolyak. Egy kezemen nem tudnám megszámolni, hány pasija volt még Logan mellett az elmúlt fél évben. 

‒ A vigaszt.. – hümmögött két falat közt – megadja nekem ez itt – mutatott a kehely fagyira, ami már szinte teljesen szétfolyt a melegtől – te pedig kisanyám, elkezdhetnél végre csiripelni! - közölte, majd a szájába tömött egy adagot a sütiből is.

‒ Lefeküdtem vele. – jelentettem ki egyhangúan, erre barátnőm felugrott az asztaltól és fulladozni kezdett. Rögtön odaugrottam mellé és ütögetni kezdtem a hátát, miközben neki már a könnyei is kijöttek a köhögéstől. Mikor már kicsit jobban lett, visszaült a helyére és ivott egy kortyot a lattéjából. Megköszörülte a torkát és szigorú tekintetét az enyémbe mélyesztette.

‒ Na, idefigyelj Mia Wilder! – kezdte – Legközelebb, mielőtt ilyen nagyságrendű, egetrengető bejelentést teszel, legyél szíves figyelmeztetni, hogy semmi, érted? Semmi ne legyen a számban! Mert még egy ilyen és a következő bejelentésedet a temetésemen kell megtenned! – közölte, majd újabb falat fagyit tett a szájába és teli szájjal folytatta – Értve vagyok?

Nevetnem kellett a viselkedésén. Másokat talán idegesítene, vagy kiakadnának rajta, de Lizzy Graham-et én már születése óta ismertem. Egy napon születtünk, az édesanyáink akkortájt lettek barátnők és mi is elválaszthatatlanok maradtunk, azóta is.